MartFeszt

MartFeszt

A Martosi Szabadegyetem 2018-ban hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Via Nova Ifjúsági Csoport és a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának szervezésében.

A szabadegyetemnek a Révkomáromtól mintegy 18 km-re található község, Martos ad otthont. A szabadegyetem célja, hogy a felvidéki magyarok közös találkozóhelye legyen. Programjaiban ötvözi a aktuális társadalmi témákat, igényes és színvonalas közéleti jellege mellett a MartFeszt 5 napja alatt a szórakozás is helyet kap a FunStaffnak és az esti koncerteknek köszönhetően.

A Martosi Szabadegyetem minden évben egy-egy központi témára épül. A 2016-os évben több jeles személyiség és esemény évfordulóját ünnepeltük (pl. Széchenyi István, Márton Áron, az 1956-os forradalom kitörése). 2017-ben a fő vezérfonal a felvidéki fiatalság és a tehetséggondozás volt, idén pedig a családoké a főszerep.

A Martosi Szabadegyetem állandó közéleti, nappali programjai és a családi programok mellett társszervezeteink is bővítik a programok kínálatát: gasztronómiai események, kézművestermékek kóstolói is megvalósulnak. A közéleti előadásokkal párhuzamosan fiatal vállalkozók rendezvényei, workshopjai is megvalósításra kerülnek. Esténként pedig szlovákiai magyar zenekarok és ismert magyarországi zenekarok teszik teljessé a hét élményét.

A tavalyi évben új helyszínre költözött a MartFeszt – Martoson belül, mivel kinőtte a kezdetekben helyszínt adó Feszty-parkot. A „martosi álom” új helyszíne 2019-től ifjúsági rendezvényközponttá növi ki magát, a hozzá tartozó infrastruktúrával és középületekkel egyetemben, melyek alkalmasak arra, hogy kiszolgálják a szabadegyetem ideje alatt megforduló mintegy tízezernyi látogatót.

Helyszín: Martos

Időpont: 2018. július 4-8.

Önkéntesek száma: 8 fő

Jelentkezés: E-mailben az info@hellomentor.org -on várjuk a jelentkezéseteket június 18.-ig. Leveled tárgya legyen #MartFeszt.

Önkéntes feladatkörök:

Média (3 fő)

  • Az önkéntes feladata fotódokumentáció készítése az eseményekről, követelmény, hogy rendelkezzen fényképészeti tudással. Olyan embereket is várunk, akik újságírási tapasztalattal, vagy ehhez való affinitással rendelkeznek, feladatuk rövid és velős cikkanyagok, híranyagok készítése. Csapatunkba olyan személyre is szükség van, akinek a videókészítés terén van tapasztalata. Minden önkéntes pozícióra érvényes, hogy a technikai felszerelést mi biztosítjuk.

Fun-staff csapat (3 fő)

  • Kreatív önkéntesek, akik ügyességi és egyéb játékok megtervezését és levezetését vállalják. Feltételek: fantázia, jókedv, ami másokra is átragad Jelige: ha csapatjátékos vagy, nálunk a helyed!

Általános manuális tennivalók: (3 fő)

  • Előadók, vendégek kísérete, catering, felszolgálás.

További információ:

http://martosiszabadegyetem.sk/

https://www.facebook.com/martfeszt.sk/

 

Gombaszögi Nyári Tábor

Gombaszögi Nyári Tábor

A Gombaszögi Nyári Tábor a szlovákiai magyar fiatalok egyik legnagyobb nyári rendezvénye: egyhetes fesztivál, szabadegyetem és táborozás. Az eseményt jelenlegi formájában 2008 óta rendezik meg, ám nem minden előzmény nélkül!

Kattints a képre a hivatalos himnusz meghallgatásához!

A Gombaszögi Nyári Tábor jellegét tekintve egy sokszínű közművelődési rendezvény, amelynek nagy hagyománya van a (cseh)szlovákiai magyar közösségen belül, ugyanis az ilyesféle táborok több évtizedes múltra tekintenek vissza. E tradíció kezdetei 1928-ra nyúlnak vissza, majd a 60-as évektől (gyakran a fennálló szocialista rendszer akadályainak ellenére) a csehszlovákiai magyar egyetemista diákklubok révén kapott új lendületet és szellemiséget. Minden nehézség dacára, évről évre több százan vettek részt ezen eseményeken, mígnem 2008-tól elkezdődött egy új fejezet a Tábor életében. Manapság többezer táborozója és látogatója van a rendezvénynek.

Az elmúlt évek során a szervezői csapat kezdetben a Diákhálózatból és annak tagszervezeteiből állt (Prága, Brünn, Pozsony, Nagyszombat, Nyitra, Komárom, Besztercebánya, Kassa és Budapest), majd a Sine Metu Polgári Társulás és több mint egy tucat szlovákiai magyar civilszervezet csatlakozásával, minden eddiginél színesebb és színvonalasabb rendezvény formálódik évről évre. Többek közt a közéleti program gerincét szolgáltató Pozsonyi Magyar Szakkollégium, a Gurigongo Symposium színházi társulat, akik a PajtaSzínház programjáért felelősek, a TANDEM, n.o. fejlesztő és képző szervezet, a Tollas Rádió, a pelsőci Korona Együttes, a Fiatal Építészek Fóruma és még sokan mások. A szervezők egyértelműen egy pártpolitikailag független, az önkéntességen és az együttműködésen alapuló tábor – fesztivál – szabadegyetem jellegű rendezvényért tevékenykednek, amelynek legfontosabb célja a generációkon átívelő szlovákiai magyar közösségépítés.

A Gombaszögi Nyári Tábor rendezői gárdájának tagjai szakmailag különböző területen képzett (rendezvényszervezés, műszaki, építészet, újságírás, marketing, stb.), fiatalos egyetemisták és frissdiplomások. A táborban a különböző előadói színpadok és tematikus sátrak viták, panelbeszélgetések, színházi és egyéb előadások, kézműves foglalkozások és koncertek helyszínéül szolgálnak.

Helyszín: Gombaszög

Időpont: 2018. július 16 – 22.

Önkéntesek száma: 10 fő

Jelentkezés: E-mailben az info@hellomentor.org -on várjuk a jelentkezéseteket július 13.-ig. Leveled tárgya legyen #Gombaszög.

Önkéntesek feladatköre:

Műszaki Brigád (2 fő)

  • Elsősorban ügyeskezű, jó műszaki problémamegoldó készséggel srácokat igényel a feladatkör. A tábor építése és bontása a legfontosabb tevékenység a Műszaki Brigád tagjai körében, a fesztivál ideje alatt jellemzően kisebb mozgósítások jellemzőek, amikor felmerül valami megoldanivaló. A feladatok között előfordul fúrás, faragás, hurcolkodás, faház- és sátorállítás, lapátolás, villany- és vízszerelői segédmunka. Jókedélyű fiúcsapat, akiket szeretnek a lányok, mert mindig mindent megoldanak. 😉

Porta (2 fő)

  • Mosolygós, jól kommunikáló, precíz, pontos embereknek testhezálló poszt. A rendezvény arca lehetsz, hiszen Veled találkozik először az érkező, Te mondod neki az első viccet a fárasztó út után, Te bocsátod be a fesztivál csodavilágába. Feladat az elővételes jegyek ellenőrzése, a helyszíni jegyek eladása, karszalagok feladása, regisztráció, vendég/előadó esetén az illetékes fogadó kolléga riasztása.

Zeneszekció (1 fő)

  • Itt találkozhatsz legkönnyebben a “sztárokkal”. A koncertezni érkező előadók fogadása, kiszolgálása, catering biztosítása.

Úszómester (4 fő)

  • Egy kicsi medence rendjét kell felügyelni. Profi úszáskészség nem feltétel: a mélység 130-150cm, alapterület kb. 4×8 m. A forróságban jó a víz mellett ücsörögni, társaság mindig van, csak az esetleges vadulást kell tudni megfékezned, hogy a táborozók véletlenül se szerezzenek nem kívánt élményeket az itt tartózkodásukról.

Cikkíró (1 fő)

  • A médiasátorban egy kiváló csapat tagjává válhatsz, a tábori napilapba avagy fesztiválújságba cikkezhetsz a meghallgatott előadásról vagy a tábori életről, ahogyan a főszerkesztővel megegyezel. E poszt betöltéséhez a szerkesztőség jóváhagyása szükséges, “tehetségpróba” alapján.

XIV. Alsószeli Jurtanapok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem

XIV. Alsószeli Jurtanapok

A hely, ahol a hagyományőrzés már hagyománnyá vált.

Alsószeliben, ebben a felvidéki, nem egészen 2000 lakosú faluban önkéntesek nagy munkájával létrejött egy rendezvény, amely Felvidék legnagyobb kulturális fesztiváljává nőtte ki magát.

Hogy mit találsz nálunk? Zenét – legyen az világzene, alternatív vagy népzene, táncot – a táncházban, a koncerteken vagy az éjszakai mulatságon, kézműves vásárt – ahol csak válogatott, semmi műanyag kütyüt nem áruló kézművesek vehetnek részt, borudvart – csakis minőségi borokkal, „Sereldét” és „Hörpintőt”, ahol önkéntes segítőink csapolják a kofolát és a sört, öntik a jobbnál jobb pálinkát éjt nappallá téve, „Falodát”, ahol – szintén önkéntesek által sütött – cigánypecsenyét, kolbászt, tapasztott kemencében, helyben sütött (és gyúrt és jól megpakolt) lepényt, és sok más finomságot árulunk. Van még itt Gyermekudvar – gumi ugrálóvár helyett szalmavárral, kézművesekkel. Nevünkhöz igazodva vannak ugye jurták: Gyógyító jurta, Előadó jurta, Ringató jurta az anyukáknak és a babáknak, Vezér jurta, meg – csak úgy – még egy jurta, hogy aludnunk is legyen hol… J Aztán van még felvonulás a kopjafákhoz, íjászat, lovaglás, Hétpróba, meg még egy rakás dolog, mi „szem-szájnak” ingere.

Hogy ezen kívül mi a ’program’? Koncertek, táncház, kiállítások, harcművészeti bemutatók, helyi és közeli folklórcsoportok fellépései, előadások, ringató foglalkozás. Nem, nem mondom el, idén kik lépnek fel, de elárulom, senki nem fog csalódni. Nem a tehetségkutatók sztárocskái, abban biztosak lehettek. Járt már nálunk pl. a Csík zenekar, a Cimbaliband, a Budapest Bár, a Kiscsillag, az Ismerős Arcok, a Parno Graszt, Geszti Péter, a KFT, a Kormorán és még sokan mások, már ha csak a zenéről beszélünk. (A www.zele.sk weboldalon megtekinthető az összes eddigi program) Az értékrendünkből márpedig nem engedünk.

„A régmúlt dicsőségére, Őseink tiszteletére.”

A mottónkhoz igazodva egy légkörében és kultúrájában magyar rendezvényt valósítunk meg.

Nálunk önkéntesből sosem elég. Minden évben kb. 150 ember munkájára van szükségünk ahhoz, hogy a három nap alatt minden sikerüljön, időben elkészüljön. A hangulatot, hogy miért elképesztő élmény, öröm, és boldogsággal teli nálunk a fáradtság is, azt nehéz szavakkal átadni. Bár, azért az talán mond valamit, hogy a hétvége alatt látod a kb. 5000-8000 látogatót, és tudod, hogy az ő mosolyukhoz a te munkád is hozzájárult. Ha felkeltette a rendezvény az érdeklődésedet, akkor olvasd a tavaly kiadott JurtaLapot, melyben a szervezők és a segítők is „megszólalnak”.

Ha úgy döntesz, hogy részt vennél a Jurtanapok megvalósításában, akkor az „építőtáborban” is itt kell lenned: 2018. júl. 25-től 28-ig. Persze nem baj, ha nem tudod már hétfőtől szabaddá tenni magad, de egy két nap biztosan kell ahhoz, hogy beilleszkedj a közegbe. Ekkor történik a tereprendezés, építés, fúrás, faragás, és nem utolsó sorban az ismerkedés is.

Alvás: Jurtában vagy sátorban, így a hálózsákot nem érdemes otthon hagyni. Zuhany van. Enni adunk. Inni adunk. A társaság jó. Mi kell még?

Helyszín: Alsószeli

Időpont: 2018. június. 25. – július. 1.

Önkéntesek száma:  10-15 strapabíró egyén

Jelentkezés: E-mailben az info@hellomentor.org -on várjuk a jelentkezéseteket  június 4-ig. Leveled tárgya legyen #jurtanapok.

Önkéntesek feladatkörök:

konyha

  • A lepényre kell sok-sok jókedv, egy kis fáradtság, meg persze magozott barack, cseresznye, mák, cukor, szalonna. Ha szeretnéd megtudni a szeli lepény titkát, kitanulni a tapasztott kemence csínját-bínját, akkor itt a helyed. Meg ugye mindig kell, aki mosogat és kipucolja a tepsit, hogy új finomság sülhessen rajta. A hangulat magáért beszél – nagyhangú, ízes, igazi falusi.

gyermekudvar

  • kézműveskedés, rendrakás, a többi kézműves segítése, a ringató jurta hangulatának megóvása is nagyon fontos. Ha ez az, ami téged megfogott, akkor várunk szeretettel.

placc

  • erős, kitartó, sohasem fáradó fiatal férfiak és hölgyek is kellenek, akik rendben tartják a terepet, szállítják a hordókat a Sereldébe, visznek, hoznak, szaladnak, építenek, bontanak.

 

FIRESZ – ÉlesztŐ

FIRESZ – ÉlesztŐ

Hivatalosan az ÉlesztŐ a Fiatal Reformátusok Szövetsége által szervezett országos tábor, melyre minden páros évben kerül sor. Célja, hogy hitvallást tegyen az egy élő Istenről.
Röviden pedig valami hasonló: 5 nap, 4 éjjel, több száz fiatal, jó kedv, mély beszélgetések, Istenre figyelés, szokatlan imamódok, örvendező éneklés, feledhetetlen élmények, laza sportolás, gyönyörű táj, kikapcsolódás és feltöltődés, kérdések és válaszok…

Az ÉlesztŐ-t sok önkéntes fiatal szervezi és ebbe az önkéntes csapatba várunk még lelkes, nyitott embereket.

Helyszín: Chata Lodiar, Počúvadlo, Szlovákia

Időpont: 2018. augusztus 15-19.

Előkészítő napok, ahova minden önkéntest várunk: 2018. augusztus 13-15.

Önkéntesek száma: 3

Jelentkezés: E-mailben az info@hellomentor.org -on várjuk a jelentkezéseteket augusztus 5.-ig. Leveled tárgya legyen #FIRESZ.

Önkéntes feladatkörök:

Technika

  • logisztika
  • tereprendezés és info táblák kirakása
  • műszaki eszközök kezelése (vetitő, laptop)
  • sátorépítés
  • asztalok, székek elhelyezése (teremrendezés/tereprendezés)
  • parkolónál iranyítás

Regisztráció

  • regisztrációs tér kialakításában való segédkezés, valamint a végén összeszedni.
  • helyszíni regisztrálás
  • érkezők fogadása, köszöntése, útbaigazítása, kezdő csomag átadása
  • kajajegyek ellenőrzése

Belülő (tábori kávézó)

  • kávé, tea, üdítők elkészítése, kiszolgálás
  • mosogatás, asztalok rendezése

Gyereksarok

  • segíteni a gyerek foglalkozásokon

SHOP

  • segédkezés a termékek árusításánál

INFO pult

  • aktuális információk átadása
  • esetleges programváltozások ismertetése
  • feliratkozós programok figyelemmel tartása

TANDEM, n.o.  – Labirintus Udvar

Labirintus Udvar

“A labirintus az egyik legősibb szemléltető eszköz, amit az emberiség ismer és használ, legyen szó akár személyes, spirituális fejlődésről, vagy személyiségfejlesztésről.”.

Július harmadik hetében az elmúlt három évben a TANDEM, n.o. különítményének az a megtisztelő, izgalmas és élményekben gazdag lehetőség jutott, hogy egy héten keresztül a Labirintus udvarban saját programmal gazdagítsa a Gombaszögi Nyári Tábor programját.

Az előző években az udvarnak a labirintusjárás napi ritmusán kívül megvolt a menetrendje: minden nap lehetőség nyílt személyes tanácsadásra, akár szimbólumok segítségével, akár a pályaoreintáció terén, a workshopok napról napra új témákat jártak körül, és ösztönözték interaktivitásra és kérdések megfogalmazására az újonnan érkezőket, a késő délutáni órákban a „nagyelőadások” zajlottak napi rendszerességgel, a sötétedés közeledtével pedig és más-más országot jártunk be az Esti VándorLáss során. A kötött programok mellett pedig minden nap reggel kilenc és délután hat óra között egy teaház várta a pihenésre, elcsendesülésre vagy beszélgetésre vágyó táborlakókat. Ezen az éven sem lesz másképp, ha szívesen elvesznél saját lelki labirintusodban, akkor jó hírünk van! Idén ismét az önismereté lesz a főszerep: egyénileg és csoportosan, előadások és workshopok keretében, befelé figyelés és egymáshoz fordulás formájában. Ami pedig a témákat illeti, ezen az éven is lesz utazás, pályaválasztás, karrierépítés, önismeret, kommunikáció, képességfejlesztés,  kerekasztal-beszélgetés oktatás témában, és minden más, ami a Tudatos, Alternatív, Nem formális, Dinamikus, Emberközpontú, Megerősítő jelzőbe belefér!

Ha érdekel Téged, milyen volt az előző év, itt olvashatsz róla bővebben: https://www.tandemno.sk/hu/hirek/labirintus-udvar-2017

Helyszín: Gombaszögi Nyári Tábor, Gombaszög

Időpont: 2018. július 16-22.

Önkéntesek száma: 2

Jelentkezés: E-mailben az info@hellomentor.org -on várjuk a jelentkezéseteket június 17-ig. Leveled tárgya legyen #LabirintusUdvar.

Önkéntes feladatkörök:

  • Van egy teaházunk, ahol az Udvarba látogatók felfrissüléséről gondoskodunk, itt is megtalálhatod a helyed, továbbá a a háttérmunkálatok, helyszín elrendezése is lehet a feladatod. Ennek a feladatkörnek az az előnye, hogy Te vagy az az ember, akinél az emberek felfrissülnek, egy kedvesség, egy mosoly nagyon jól tud esni az ide érkező, a fesztivál forgatagában megfáradt táborozónak.
  • A média, fotózás, cikkírás, közösségi média terén is kipróbálhatod magad; itt az lesz a feladatod, hogy a programokról, előadásokról, worksopohról hírt adj, beszámolj. Megörökítheted a legszebb, legfelemelőbb, legizgalmasabb pillanatokat – legyen szó akár fotóról, akár cikkírásról. Ha vannak fotós tapasztalataid, az külön előnyt jelent.