Balaton Sound Fesztivál

Balaton Sound Fesztivál

Érdekel a rendezvényszervezés, szakmai gyakorlatot szeretnél, vagy csak imádod a fesztiválokat és szeretnéd hasznosan tölteni a nyarad? Velünk az ország legnagyobb fesztiváljaira juthatsz el! Lehetőséget kapsz, hogy bepillants a rendezvények szervezésébe, lebonyolításába. Végül, de nem utolsó sorban te magad is az esemény szerves részévé válhatsz.

Átlagosan napi 6 órában kell önkéntes tevékenységet végezned, amelyhez munkaruhát, sátorhelyet, valamint napi egyszeri meleg étkezést biztosítunk számodra. A szabadidőddel te rendelkezel, így a műszakod után a koncerteket is látogathatod!

Az online jelentkezésed után meghallgatásra hívunk, amelyre a profilodban tudsz majd jelentkezni. Ezen az alkalmon megismerhetünk téged, valamint személyesen is ismertetjük veled a fontos tudnivalókat.

A sikeres pályázókat e-mailben értesítjük a szükséges teendőkről és a további információkról. Az előző évek szerinti többszörös túljelentkezés miatt, bármennyire is szeretnénk, biztos, hogy nem fogunk tudni mindenkinek lehetőséget biztosítani a programban.

Mielőtt elkezdenéd önkéntes pályafutásodat, egészségügyi alkalmassági vizsgálaton kell részt venned (ennek részleteiről mi fogunk tájékoztatni), a helyszínen pedig munka-, tűz- és balesetvédelmi oktatás meghallgatására kötelezünk, hogy ezzel is támogassuk a biztonságos önkénteskedést számodra.

A jelentkezési lap kitöltése során megjelölheted, hogy a fesztivállal kapcsolatos előkészületi és utómunkákban vennél részt, vagy a fesztivál közbeni feladatok érdekelnek.

Kérjük, vedd figyelembe, hogy kizárólag a Gourmet Fesztiválon és a Gyerek Szigeten áll módunkban 18 éven aluliakat önkéntesként fogadni. Azokat a jelentkezőket, akiknek nincs állampolgárságuk az EGT tagállamok valamelyikében (EGT = EU + Norvégia, Liechtenstein, Izland), sajnos nem áll módunkban foglalkoztatni. Megértésed köszönjük.

 Helyszín: Zamárdi

Időpont: 2018. július 4-8.

Jelentkezés:  A fesztivalonkentes.hu oldalon tudsz jelentkezni önkéntesnek.

Önkéntes feladatkörök:

Balaton Sound Safety First team

A Safety First team lelkes tagjaként közvetlen kapcsolatban állsz a helyszíni biztonsági és egészségügyi szolgálattal, valamint a fesztiválozó közönséggel. Fő küldetésed, hogy a fesztiválok mindenki számára biztonságos hellyé váljanak. A 0-24 nyitva tartó Safety First pontokban, illetve járőrként is erősítheted a csapatot. Előnyök: jó kommunikációs képesség, szociális érzékenység, egészségügyi ismeretek.

Autóinfó / Parkoló

A legtöbb fesztiválon korlátozottan lehet autóval közlekedni. Autóinfósként a Te feladatod lesz a gépjárművel közlekedők eligazítása és tájékoztatása a fesztivál területén kívül és belül. Irányítanod kell a forgalmat, informálni a közlekedőket, hogy milyen forgalmi korlátozások vannak érvényben. Ismertetned kell a látogatókkal a parkolási lehetőségeket is.

Bejárat / Beengedés

A bejáratnál és beengedésnél a vendégek gördülékeny haladását támogathatod. Nyelvtudásoddal segítheted a biztonsági szolgálat munkáját, és a külföldi vendégek könnyebb tájékozódását.

Kemping / Kemping szolgáltatások

A kempingek hangulata mindig kiemelkedő. Többek között más országok kultúrájával is megismerkedhetsz. A kemping recepciós feladatkör magába foglalja az adott kemping vendégeinek tájékoztatását, segítését, útba igazítását. A helyszínen szükséges adminisztrációs, regisztrációs és tereprendezési munkálatokban is részt vehetsz.

Információs szolgálat

Ez egy rendkívül széleskörű munkakör. Beletartozik minden tájékoztatással kapcsolatos tevékenység, például az információs pultoknál való segítségnyújtás is. Kommunikációs asszisztensként, az asszisztensi teendők ellátása mellett lehetsz kapcsolattartó akár a sajtóval is. De a telefontöltő pontok csapatába is bekerülhetsz, ahol fő feladatod a telefonok lemerülésének megakadályozása. Ebbe a feladatkörbe tartoznak a hajójárat kisegítőink is, akik a hajóval érkező látogatókat informálják, segítik őket a helyszínre érkezésükkor és távozásukkor.

Iroda / IT

E feladatkör során az adminisztratív feladatoktól, egészen az asszisztensi tevékenységek ellátásig mindenben számítunk rád. Lehetséges, hogy a call center csapat tagja leszel, ahol a beérkező telefonhívások megválaszolása, az érdeklődők informálása, panaszok felvétele és továbbítása is a feladatod lehet. Elképzelhető az is, hogy irodai segítő vagy munkaügyi asszisztens válik majd belőled. Hangkontrollerként a Te dolgod a koncertek és előadások hangerejének mérése, illetve a megfelelő személy tájékoztatása ezzel kapcsolatban.

Zöld ügyek / Tereprendezés

Minden, ami zöld! Avagy a környezetünk védelmére egy zenei fesztiválon is figyelünk. A munkád segíteni fog, hogy ezt a fesztiválozók se felejtsék el. Környezetvédelmi felelősként szelektív hulladékgyűjtő tartályok felügyelete, karbantartása és ürítése lesz a napi feladatod. Tereprendezőként a feladatkörödbe tartozik a fesztivál területének tisztántartása, valamint szemétszedés a kijelölt helyszíneken. Idén talán Te leszel a szemétvisszaváltó pontokon az a személy, aki átveszi az összegyűjtött hulladékot, cserébe pedig jutalmat ad a fesztiválozóknak. Valamint lehetsz polyduct ürítő, aki a szelektív hulladékgyűjtő tartályokat üríti és tartja tisztán. Ne feledd, a környezetünk megóvása a mi felelősségünk, ráadásul szexi!

Programhelyszín kisegítő

Az egyik legaktívabb munkakör részese lehetsz. A színpadi kisegítők a programhelyszínre érkező fellépőket tájékoztatják és nyújtanak segítséget, nem utolsó sorban pedig a színpadmester munkáját is segítik. A fellépőket kísérő önkéntesek feladatkörébe tartozik a helyszínre érkező előadók megfelelő tájékoztatása.

Ügyelet

Minden évben szükségünk van ügyeletes önkéntesekre is. Ami lényegében egy átmeneti munkakör, amelyből később valószínűleg tovább kerülhetsz egy konkrét feladatkörbe. A fesztivál ideje alatt az önkéntes programhoz kapcsolódó bármely státuszba helyettesítheted az önkéntes társad.

Előkészületi-/Utómunka

Egy fesztivál előkészületi- és utólagos munkálatai során is ugyanolyan fontos a segédkezés, mint a rendezvény ideje alatt. A teendőid többsége a fesztivál hivatalos idején kívülre esik. Előtte és utána segítheted az építési és a bontási folyamatokat. Munkád során sor kerül pakolásra, szerelésre, cipekedésre is.

VOLT Fesztivál

VOLT Fesztivál

Érdekel a rendezvényszervezés, szakmai gyakorlatot szeretnél, vagy csak imádod a fesztiválokat és szeretnéd hasznosan tölteni a nyarad? Velünk az ország legnagyobb fesztiváljaira juthatsz el! Lehetőséget kapsz, hogy bepillants a rendezvények szervezésébe, lebonyolításába. Végül, de nem utolsó sorban te magad is az esemény szerves részévé válhatsz.

Átlagosan napi 6 órában kell önkéntes tevékenységet végezned, amelyhez munkaruhát, sátorhelyet, valamint napi egyszeri meleg étkezést biztosítunk számodra. A szabadidőddel te rendelkezel, így a műszakod után a koncerteket is látogathatod!

Az online jelentkezésed után meghallgatásra hívunk, amelyre a profilodban tudsz majd jelentkezni. Ezen az alkalmon megismerhetünk téged, valamint személyesen is ismertetjük veled a fontos tudnivalókat.

A sikeres pályázókat e-mailben értesítjük a szükséges teendőkről és a további információkról. Az előző évek szerinti többszörös túljelentkezés miatt, bármennyire is szeretnénk, biztos, hogy nem fogunk tudni mindenkinek lehetőséget biztosítani a programban.

Mielőtt elkezdenéd önkéntes pályafutásodat, egészségügyi alkalmassági vizsgálaton kell részt venned (ennek részleteiről mi fogunk tájékoztatni), a helyszínen pedig munka-, tűz- és balesetvédelmi oktatás meghallgatására kötelezünk, hogy ezzel is támogassuk a biztonságos önkénteskedést számodra.

A jelentkezési lap kitöltése során megjelölheted, hogy a fesztivállal kapcsolatos előkészületi és utómunkákban vennél részt, vagy a fesztivál közbeni feladatok érdekelnek.

Kérjük, vedd figyelembe, hogy kizárólag a Gourmet Fesztiválon és a Gyerek Szigeten áll módunkban 18 éven aluliakat önkéntesként fogadni. Azokat a jelentkezőket, akiknek nincs állampolgárságuk az EGT tagállamok valamelyikében (EGT = EU + Norvégia, Liechtenstein, Izland), sajnos nem áll módunkban foglalkoztatni. Megértésed köszönjük.

Helyszín: Sopron

Időpont: 2018. június 26-30.

Sziget Fesztivál

Helyszín: Budapest

Időpont: 2018. augusztus 8-15.

Az egyik legaktívabb munkakör részese lehetsz. A színpadi kisegítők a programhelyszínre érkező fellépőket tájékoztatják és nyújtanak segítséget, nem utolsó sorban pedig a színpadmester munkáját is segítik. A fellépőket kísérő önkéntesek feladatkörébe tartozik a helyszínre érkező előadók megfelelő tájékoztatása. Te kaptál már Sziget állampolgárságot az útlevél SZITIZEN játék teljesítésével? Most egy központi személlyé válhatsz ebben a játékban, hiszen Te pecsételheted a fesztiválozók útlevelét. Azon szerencsések közé is tartozhatsz, akik a Luminárium területén foglalatoskodhatnak, itt a legfontosabb feladat a látogatók fogadása, tájékoztatása és irányítása.

Ügyelet

Minden évben szükségünk van ügyeletes önkéntesekre is. Ami lényegében egy átmeneti munkakör, amelyből később valószínűleg tovább kerülhetsz egy konkrét feladatkörbe. A fesztivál ideje alatt az önkéntes programhoz kapcsolódó bármely státuszba helyettesítheted az önkéntes társad.

Előkészületi-/Utómunka

Egy fesztivál előkészületi- és utólagos munkálatai során is ugyanolyan fontos a segédkezés, mint a rendezvény ideje alatt. A teendőid többsége a fesztivál hivatalos idején kívülre esik. Előtte és utána segítheted az építési és a bontási folyamatokat. Munkád során sor kerül pakolásra, szerelésre, cipekedésre is.

Bővebb információ: https://fesztivalonkentes.hu

Verzió Filmfesztivál

Verzió Filmfesztivál

Legyél te is Verzió önkéntes!

Állj ki kreatív dokumentumfilmekkel az emberi jogokért!

Jelentkezési határidő: szeptember 20.

Önkéntesek segítsége nélkül nem lenne Verzió. Legalábbis nem lenne élő, működő, lelkes fesztivál. Az önkéntesek munkája már az első évtől kezdve fontos része a fesztiválnak. Segítenek az előkészületekben és a programok zökkenőmentes lebonyolításában. A sokszínű csapatban az emberi jogok tisztelete és a dokumentumfilmek szeretete a közös nevező. Közel 40 önkéntessel dolgozunk évente, akik között mindig akad visszatérő.

Te is tagja lehetsz nemzetközi csapatunknak! Rendezőkkel és más filmesekkel találkozhatsz, első kézből megismerve a világ legfrissebb társadalmi témájú, kreatív dokumentumfilmjeit.

Ha szeretnél része lenni a 15. Verzió Filmfesztivál csapatának, várjuk jelentkezésedet! Mindenkinek visszajelzünk!

MIT VÁRUNK LEENDŐ ÖNKÉNTESEINKTŐL?
– elhivatottságot
– megbízhatóságot
– érdekeljenek az emberi jogok és a dokumentumfilmek
– beszélj legalább társalgálsi szinten/középfokon angolul

ÖNKÉNTESKÉNT TÖBBFÉLE FELADATBÓL VÁLOGATHATSZ:

Promóció és kommunikáció # JÖN! JÖN! JÖN!
szórólapok és plakátok elhelyezése kulturális és közösségi terekben, fotódokumentáció az eseményeken, filmek és programok népszerűsítése a közösségi média csatornáin/egyéb kreatív módokon

Fordítás és tolmácsolás BILINGUAL FESTIVAL
segítség a filminfók fordításában, tolmácsolás a vetítéseken és a közönségtalálkozókon

Helyszíni koordináció # A LÁTHATÓ LELKEK TÁRSASÁGA
házigazdaként információ-adás, tolmácskészülékek kiosztása, szavazatok gyűjtése a közönség-kedvenc díjazásához, filmek és vendégek felkonferálása a vetítések előtt

Vendégek fogadása, kísérése ANGYALI ÜDVÖZLET
külföldi vendégek fogadása a reptéren, orientációjuk segítése a látogatásuk során

Film-gondnokság IMPACT, BABY!
a programba bekerülő filmek és főszereplőik utóéletének nyomonkövetése – elsősorban online; az egyes filmekhez kapcsolódó érdekes cikkek, infók felkutatása; a helyi közösség számára releváns szempontok körüljárása; cél: az ügy által leginkább érintettek megszólítása, párbeszéd kezdeményezése társadalmi problémákról vagy pozitív, szociális célú kezdeményezésekről – mindez a dokumentumfilmek által!

JELENTKEZÉSI LAP

Első önkéntes találkozónk 2018. szeptember 29-én 15 és 18 óra között lesz.

Önkéntességed apró kritériumai:
– 
összesen min. 15 óra munka
– részvétel az önkéntes találkozón
– részvétel min. további egy találkozón október 4-én és/vagy 18-án 18 órai kezdéssel.

További információért keressétek Tarján Dina önkéntes koordinátort az info@verzio.org email címen.

Bánkitó Fesztivál

Bánkitó Fesztivál

Kedves Jelentkező!

Ha szeretnél csatlakozni az ország legnagyobb kisfesztiváljának csapatához, most megteheted! Fontos számunkra, hogy a Bánkitó olyan fesztivál maradjon, ami az elérését minden évben egy jó ügy érdekébe állítja, és ebbe minél több embert aktívan bevonjon. Idén a fókuszban 2028 és a jövő áll. A tizedik évfordulónkon tíz évet ugrunk az elképzelt jövőnkbe, és kigondoljuk, hogyan juthatunk el innen oda. Ehhez mint mindig, most is elengedhetetlenek vagytok ti: az a tudatos, elkötelezett önkéntes közösség, akik évről évre lehetővé teszik, hogy Magyarország legnagyobb független kisfesztiválja 2028-ban is nagyot szóljon.

Ha szeretnél önkéntesként részt venni a 2018-as Bánkitón, kérlek, töltsd ki az alábbi űrlapot!
Fontos, hogy mielőtt jelentkezel, olvasd el az alábbi tudnivalókat!

Helyszín:  Bánk

Időpont: 2018. július 11-14.

Jelentkezés: E-mailben az bankito.onkentes@gmail.com -on várjuk a jelentkezéseteket.

Jelentkezés határideje
MÁJUS 23., SZERDA – visszajelzést május 31-ig kapnak a jelentkezők. Ha ezután maradnak be nem töltött helyek, azokra pótjelentkezést írunk ki. A jelentkezések sorrendjét is figyelembe vesszük, vagyis érdemes minél hamarabb jelentkezni.

A jelentkezők életkora 
– 18 év felettiek jelentkezését várjuk.

Önkéntes feladatkörök:

FELADATKÖR ÉS BEOSZTÁS
– Törekszünk arra, hogy tehetségednek és kívánalmaidnak megfelelő pozícióban vállalhass feladatokat a Bánkitón. A beosztás alakulását befolyásolja a jelentkezésed ideje, az adott területre jelentkezők száma, és az is, hogy az egyes területeken hány önkéntes segítségére van szükségünk.

SZAKMAI GYAKORLAT – REFERENCIA
– Ha olyan munkakörben dolgozol, ami a szakmai előrehaladásodhoz referenciaként szolgálhat, tudunk szakmai gyakorlatról szóló igazolást adni a fesztiválon végzett munkádról.

SZÁLLÁS, ÉTKEZÉS, FESZTIVÁLBÉRLET
– Napi kétszeri étkezést, ingyenes sátorhelyet és fesztiválbérletet biztosítunk neked, ha önkéntesként velünk dolgozol.Vegetáriánus vagy húsos étkezésről tudunk gondoskodni, egyéb étkezési szokásokat nem tudunk figyelembe venni.

NAPI TEVÉKENYSÉG ÖNKÉNTESKÉNT
– A nap önkéntes tevékenység pontos időtartama és napi eloszlása feladatkörtől függ, de minden önkéntesünk legalább napi 4-, és legfeljebb napi 6 órában látja el a rábízott feladatokat.

ÖNKÉNTESTALÁLKOZÓK
– A fesztivált megelőző időszakban tartott önkéntes találkozó(ko)n a részvétel kötelező. Ez közös érdekünk, hiszen így tudjuk kialakítani azt a személyes kapcsolatot, ami segíti a közös munkát. A találkozók száma, időtartama és tartalma más és más lehet az egyes területeken.

A KÖZÖS MUNKA KERETEI
– Minden önkéntessel, így veled is szerződést kötünk a fesztivál előtt, amelyben megállapodunk a közös munka kereteiről.

EGÉSZSÉGÜGYI KISKÖNYV
– Az önkéntesektől lehetőség szerint egészségügyi kiskönyvet kérünk a fesztivál időtartamára, így azt érdemes időben megcsináltatnod.

ÉPÍTÉS ÉS BONTÁS
– Az építés és a bontás a fesztivált megelőző- és a fesztivált követő napokban jelent elfoglaltságot. Ha ezen a területen tevékenykedsz, szintén ingyenes sátorhelyet és fesztiválbérletet kapsz. Ebben az esetben a napi kétszeri étkezést az önkéntes munka ideje alatt biztosítjuk (tehát a fesztivál ideje alatt nem). Arra is van persze lehetőség, hogy az építés és a bontás mellett a fesztivál ideje alatt is vállalj feladatot, egy másik területen.

Ha kérdésed van a fentiekkel kapcsolatban, keress meg az alábbi e-mail címen!

Sik Dorka
önkéntes-koordinátor
bankito.onkentes@gmail.com

Budapest International Documentary Festival 

Budapest International Documentary Festival

A Budapest International Documentary Festival a világ legrangosabb dokumentumfilmjeinek tematikai és egyéb megkötések nélküli, egyetlen nemzetközi verseny fesztiválja Magyarországon.

Minden film alkotóját meghívja és vendégül látja; minden film vetítése után közönségtalálkozót szervez, ily módon nyújtva igazi fesztivál élményt a közönségének; évközben is programokkal, havi vetítésekkel kényezteti közönségét.

Önkénteseket keresünk!

Ha szeretnél egy kreatív csapattal dolgozni – itt a helyed!

Kedves dokumentumfilm-rajongók, szükségünk van a segítségetekre az 5. BIDF megrendezéséhez és évközi rendezvényeink lebonyolításához.

Ha szeretnél önkéntesként csatlakozni a csapatunkhoz, küldd el a jelentkezésed egy rövid önéletrajzzal (amely tartalmazza a nyelvtudásodat és azt a területet, ahol szívesen tevékenykednél a fesztivál során)

Helyszín: Budapest

Időpont: 2019. január 28- február 3.

Jelentkezés: E-mailben az info@bidf.hu-on várjuk a jelentkezéseteket  Leveled tárgya legyen BIDF ÖNKÉNTES

További információ:  http://bidf.hu/hu/nyitolap/

XXV. Summerfest

XXV. Summerfest

A fenti gondolatok a Summerfest 1997. évi Nyitóceremóniáján hangoztak el. A “híd” immár visszavonhatatlanul és végérvényesen a fesztivál és egy kicsit Százhalombatta jelképe lett. Az elmúlt években a “híd” patinásabbá vált. Szerencsére 2003-ban sem maradt kihasználatlanul: közel 900 külföldi tanulta meg Százhalombatta nevét, és kelt útra, hogy augusztus 12-én átsétáljon a “hídon”, birtokba vegye, megismerje városunkat, az itt élő embereket, Magyarországot.

“A fesztivál jelkép lett: a barátság a béke, és a humán értékrend jelképe.”

A CIOFF fesztiválok történetében először a Summerfesten fogadták el, hogy az ideérkező vendégek családoknál legyenek elszállásolva. Ennek köszönhetően az itteni emberek teljes egészében magukénak érzik a fesztivált. Nélkülük nem láthatnánk vendégül minden évben közel 900 szereplőt.

A fesztivál eredeti célját, (külföldi csoportok felvonultatása) már az első évben túlnőtte. Az érkező együttesek (köszönet a vendéglátó családoknak) nem külföldi táncosok, hanem Százhalombattai lakosok is. A vendéglátó családok pedig a fesztivál szervezői is egyben. Az évek folyamán egyre közelebb hozta egymáshoz az embereket ez a rendezvény. A város, mint egy nagycsalád, együtt kel fel reggelente, és mindenki egyszerre megy el lefeküdni. És természetesen ez a barátság, ami a vendéglátók közt kötődik, nyugodt, barátságos hangulatot kölcsönöz városunknak, nemcsak erre a néhány, felejthetetlen napra.

Időpont: 2018.08.12-22.

Helyszín:  Százhalombatta

Jelentkezés módja: E-mailben a battai.onkentesek@gmail.com – en.

Jelentkezési határidő: 2018.05.15

Rövid leírás a munkáról:

Ha kedveled a nagy bulikat, az őrültséget, és a jó társaságot, ha szívesen ismerkedsz külföldiekkel, ha nem ijedsz meg a saját árnyékodtól, és kellően belevaló vagy, ha szeretnél minden éjjel a Fesztiválklubban bulizni, pörögni, akkor TÉGED keresünk! Ne habozz, jelentkezz ÖNKÉNTESNEK!

16 évnél idősebb lányok és fiúk jelentkezését várjuk. Gyere dolgozzunk és szórakozzunk együtt. Minden önkéntes fesztivál pólót, azonosító kártyát és a napszaknak megfelelő étkezést, valamint igény esetén tiszteletjegyet kap a meghatározott programokra.

További információ:  http://summerfestbatta.hu/

Gyüttment Fesztivál

Gyüttment Fesztivál

Költözz vidékre és kezdj új életet – erről szól a fesztiválunk!

Mi, vidékről álmodók és vidéken álmodók, Lesz-Gyüttmentek és Már-Gyüttmentek közösen fogalmazzuk, közösen tervezzük meg ezt az új Életet.

Egy olyan életet, amiben a sarat nem kikerüljük, hanem otthont építünk belőle. Amiben a gazt nem irtjuk, hanem levest főzünk belőle. Amiben ha azt kérdezik, mennyi tőkénk van, úgy felelünk, egy tucat hárslevelű és néhány leányka. Egy környezettudatos, ökológiai szemléletű új Életet.

Mi, az ökotudatos létezés képviselői, úttörői, bozótharcosai évente egyszer összegyűlünk négy napra, előadóként vagy hallgatóként, de résztvevőként egymást segítve, tanítva, bátorítva összekapaszkodunk, erőt merítünk, közösségként közös térbe gyűlünk. Lehámozzuk magunkról a fogyasztói társadalom törvényeit, törekvéseit, törtetéseit, elvárásait, félelmeit, értéktelen rendjét, és felhímezzük egy szabadabb, lassabb, értékesebb élet körvonalait.

A Gyüttment Fesztivál éves találkozónk nekünk, akik már rájöttek: az aszfalt nem az, amibe gyökeret tudnánk ereszteni, boldoggá pedig nem tesz, hogy tartós tejben és márkázott vajban fürödhetünk.

Mi, a vidéken újrakezdők, a környezettudatos vidéki életet, értékrendet választók, tájba illeszkedők azért találkozunk, hogy egymással megosszuk, kicseréljük tudásunkat, tapasztalatainkat, mindezt fesztivál környezetben, fesztivál hangulatban. A számtalan vidéken újrakezdéshez kapcsolódó előadás, program mentén egyesületek, alapítványok, közösségek mutatkoznak be, de egyéni utak, választások és azok eredményei is megismerhetők. Egy helyszínen, négy nap alatt elérhető minden tapasztalati úton szerzett tudás, amire a komfortzónán túl szükséged lehet. Gyere!

Helyszín: Zebegény

Időpont: 2018. augusztus 23-26.

Jelentkezés:   Az alábbi jelentkezési lap kitöltésével: https://tinyurl.com/ycwyx4hh

Jelentkezési határidő: 2018.07.20.

Rövid leírás a munkáról:

Zebegénybe várunk augusztus 13-30 között, legyél Te is építőtáborunk tagja!! Most végre benézhetsz a kulisszák mögé, a Te munkád és lelkesedésed is kell, hogy felépülhessen a Fesztivál!! A Fesztivált megelőző építőtáborba, a rendezvény alatti teendőkre és a bontásra várjuk jelentkezésedet!

Thealter Fesztivál

Thealter Fesztivál

Az Európai Fesztivál Szövetség EFFE-minősítését második alkalommal elnyerő THEALTER olyan fesztivál, amely hagyományai, erényei megtartása mellett úgy tud megújulni, hogy még többet és még jobbat adhasson a közönség és a szakma számára. 9 nap alatt 11 helyszínen közel 60 eseményt, 5 premiert, 7 magyarországi bemutatót, szabadtéri, gyerek- és szakmai programokat kínálunk, így mindenki megtalálhatja a kedvére való programot. Biztosak vagyunk benne, hogy az idei év is tartogat meglepetéseket, felejthetetlen, meghatározó pillanatokat a közönség és a szakmabeliek, a szegediek és az ide látogatók számára.

A THEALTER karakterét megőrizve a programkínálat fókuszpontjába ezúttal 6 határon túli társulat 8 kivételes produkciója került, visszatérő vendégeink, a kiváló hazai és szegedi alkotók mellett hagyományainkhoz híven több tehetséges, fiatal alkotócsapat is bemutatkozik a szegedi közönségnek.

Idén is vannak tehát „elsőbálozóink”: a celldömölki Soltis Lajos Színház társulata két produkciót mutat be a fesztiválon, mindkettő többszörös díjnyertes előadás. A Dollár Papa Gyermekei is első ízben lesz a fesztivál vendége tabudöntögető produkciójával, a táncelőadások kedvelőinek pedig Rózsavölgyi Zsuzsa performanszát ajánljuk. Aktuális kérdésekkel foglalkozó, merész előadásokkal mutatkozik be az FAQ Színház, Kelemen Kristóf és Pálinkás Bence György, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói.

Az idei fesztivál programjának is kiemelt része a műhelymunka, a színházi képzésben résztvevő fiatalok részére meghirdetett tréningkurzusok vezetésére Sardar Tagirovsky rendező, színész és Lénárd Róbert rendező, drámaíró, dramaturg, az Újvidéki Színház művészeti vezetője vállalkozott. Az izgalmasnak ígérkező tréningbemutatókat augusztus 10-én láthatja a közönség.

Huszonnyolcadik alkalommal is értéktartó és értékteremtő programsorozat összeállítására törekedtünk, amely a színház életképes és megújulni tudó arcát mutatja fel, elsősorban a közönség, a közösség számára. Fontos számunkra a közönségünk – reméljük, ezt idén is érezni fogja minden fesztivállátogató, és reméljük, mi is fontosak maradunk a nézőknek.

A jövő folytatódik.

Helyszín:  Szeged

Időpont: 2018. augusztus 3-11.

Jelentkezés: 

Ide kattintva tudsz jelentkezni: http://www.thealter.hu/magyar/2018/hirek/0/#hir_278

Jelentkezési határidő: 2018.07.22.

Rövid leírás a munkáról:

Téged várunk, ha közösségben gondolkodsz, szeretsz szórakozni, csapatban dolgozni, kreatív vagy, határozott a fellépésed, na meg érdekel a színház.

Legyél minimum 18 éves, és érj rá a THEALTER előtt és/vagy a fesztiválon!

Amit nyújtunk neked:

– 28 év tapasztalata (rengeteg sztori)

– szállás a fesztivál idejére (kollégiumban)

– napi egyszeri étkeztetés a fesztivál alatt (te választasz kaját)

– a beosztástól függően programok látogatása ingyenesen

Amit kérünk tőled:

– minél több szabadidő a THEALTER előtt és alatt

Aminek örülünk:

– angol nyelvtudás

– korábbi tapasztalat az önkéntességben

– elhivatottság a közösségi- és kulturális programok iránt

17. Színházak Éjszakája

17. Színházak Éjszakája

Jártál már egyetlen éjszaka alatt 31 budapesti helyszínen? Mit szólsz, kihívás elfogadva…? Akkor készülj, mert 2018. szeptember 22-én Budapest egyik legmenőbb kulturális programjára várunk. A hetedik Színházak Éjszakájára június 15-től válthatók kedvezményes jegyek.

Ha képtelen vagy élni a színpaddeszka illata nélkül, és ebben a pillanatban is tisztán hallod az összezáródó bársonyfüggöny susogását, akkor vesd bele magad velünk egy kalandos éjszakába! Persze akkor is várunk, ha fogalmad sincs, mit lehet a színházon ennyire szeretni… Kapd nyakadba a várost, és mi megmutatjuk neked, mitől olyan ellenállhatatlan a budapesti színházi élet.

A Színházak Éjszakáját ebben az évben is azért szervezzük, hogy ezen a különleges alkalmon igazán közvetlenné tegyük a közönség és az alkotók kapcsolatát. 31 színház csatlakozott az évadnyitó színházi fesztiválhoz, mely Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával valósul meg 2018. szeptember 22-én, szombaton.

Hetedik alkalommal is elképesztő programkavalkáddal várunk, délutántól egészen másnap hajnalig. Lesznek nyílt próbák, kulisszajárások, színházi városséták, közönségtalálkozók, interaktív élmények, tánc, zene… Az idei év újdonsága, hogy a nézők jobban megismerhetik az intézmények színházpedagógiai tevékenységét. A szervezők arra kérték a résztvevő színházakat, készüljenek játékos, interaktív, beavató programelemekkel, hogy közös élménnyé, valódi találkozássá váljon a játék.

Helyszín: Budapest

Időpont: 2018. szeptember 9.

Jelentkezési határidő: 2018.06.15. 

Jelentkezés:

E-mailben az onkentes@szinhazakejszakaja.hu – ra várjuk a jelentkezéseket.

Rövid leírás a munkáról: 

Színházak Éjszakája programsorozat önkéntes segítők jelentkezését várja, elsősorban az alábbi feladatokra

– információs pult üzemeltetése

– a színházakban helyszíni koordinációban való segítségnyújtás

– folyamatos kommunikáció a rendezvény alatt – megjelenés, tájékoztatás, élő bejelentkezés [online]

– felmerülő problémák helyszíni kezelése

– karszalag ellenőrzés/beléptetés gördülékenységében való közreműködés

– kapcsolattartás a látogatókkal és a résztvevő színházakkal az eseményen

Téged keresnek, ha

– elkötelezett és lelkes színházlátogató vagy

– határozott a fellépésed

– proaktív vagy és gyors, kreatív problémamegoldó képességgel rendelkezel

Elvárások:

Betöltött 18. életév, minimum középfokú végzettség, kooperatív hozzáállás. Korábbi színházi és/vagy önkéntes tapasztalat előnyt jelent.

A jelentkezéshez friss, fotóval kiegészített önéletrajz szükséges, plusz a felhívás helyének megjelölése.

Honorárium:

– színházjegy 1+1 fő részére (2018/19-es színházi évadban használható fel, az önkéntesség helyszínén)

– póló, pass, kitűző

– a rendezvény napján étkezés

További információ: 

https://www.szinhazakejszakaja.hu/index.html