Balaton Sound Fesztivál

Balaton Sound Fesztivál

Érdekel a rendezvényszervezés, szakmai gyakorlatot szeretnél, vagy csak imádod a fesztiválokat és szeretnéd hasznosan tölteni a nyarad? Velünk az ország legnagyobb fesztiváljaira juthatsz el! Lehetőséget kapsz, hogy bepillants a rendezvények szervezésébe, lebonyolításába. Végül, de nem utolsó sorban te magad is az esemény szerves részévé válhatsz.

Átlagosan napi 6 órában kell önkéntes tevékenységet végezned, amelyhez munkaruhát, sátorhelyet, valamint napi egyszeri meleg étkezést biztosítunk számodra. A szabadidőddel te rendelkezel, így a műszakod után a koncerteket is látogathatod!

Az online jelentkezésed után meghallgatásra hívunk, amelyre a profilodban tudsz majd jelentkezni. Ezen az alkalmon megismerhetünk téged, valamint személyesen is ismertetjük veled a fontos tudnivalókat.

A sikeres pályázókat e-mailben értesítjük a szükséges teendőkről és a további információkról. Az előző évek szerinti többszörös túljelentkezés miatt, bármennyire is szeretnénk, biztos, hogy nem fogunk tudni mindenkinek lehetőséget biztosítani a programban.

Mielőtt elkezdenéd önkéntes pályafutásodat, egészségügyi alkalmassági vizsgálaton kell részt venned (ennek részleteiről mi fogunk tájékoztatni), a helyszínen pedig munka-, tűz- és balesetvédelmi oktatás meghallgatására kötelezünk, hogy ezzel is támogassuk a biztonságos önkénteskedést számodra.

A jelentkezési lap kitöltése során megjelölheted, hogy a fesztivállal kapcsolatos előkészületi és utómunkákban vennél részt, vagy a fesztivál közbeni feladatok érdekelnek.

Kérjük, vedd figyelembe, hogy kizárólag a Gourmet Fesztiválon és a Gyerek Szigeten áll módunkban 18 éven aluliakat önkéntesként fogadni. Azokat a jelentkezőket, akiknek nincs állampolgárságuk az EGT tagállamok valamelyikében (EGT = EU + Norvégia, Liechtenstein, Izland), sajnos nem áll módunkban foglalkoztatni. Megértésed köszönjük.

 Helyszín: Zamárdi

Időpont: 2018. július 4-8.

Jelentkezés:  A fesztivalonkentes.hu oldalon tudsz jelentkezni önkéntesnek.

Önkéntes feladatkörök:

Balaton Sound Safety First team

A Safety First team lelkes tagjaként közvetlen kapcsolatban állsz a helyszíni biztonsági és egészségügyi szolgálattal, valamint a fesztiválozó közönséggel. Fő küldetésed, hogy a fesztiválok mindenki számára biztonságos hellyé váljanak. A 0-24 nyitva tartó Safety First pontokban, illetve járőrként is erősítheted a csapatot. Előnyök: jó kommunikációs képesség, szociális érzékenység, egészségügyi ismeretek.

Autóinfó / Parkoló

A legtöbb fesztiválon korlátozottan lehet autóval közlekedni. Autóinfósként a Te feladatod lesz a gépjárművel közlekedők eligazítása és tájékoztatása a fesztivál területén kívül és belül. Irányítanod kell a forgalmat, informálni a közlekedőket, hogy milyen forgalmi korlátozások vannak érvényben. Ismertetned kell a látogatókkal a parkolási lehetőségeket is.

Bejárat / Beengedés

A bejáratnál és beengedésnél a vendégek gördülékeny haladását támogathatod. Nyelvtudásoddal segítheted a biztonsági szolgálat munkáját, és a külföldi vendégek könnyebb tájékozódását.

Kemping / Kemping szolgáltatások

A kempingek hangulata mindig kiemelkedő. Többek között más országok kultúrájával is megismerkedhetsz. A kemping recepciós feladatkör magába foglalja az adott kemping vendégeinek tájékoztatását, segítését, útba igazítását. A helyszínen szükséges adminisztrációs, regisztrációs és tereprendezési munkálatokban is részt vehetsz.

Információs szolgálat

Ez egy rendkívül széleskörű munkakör. Beletartozik minden tájékoztatással kapcsolatos tevékenység, például az információs pultoknál való segítségnyújtás is. Kommunikációs asszisztensként, az asszisztensi teendők ellátása mellett lehetsz kapcsolattartó akár a sajtóval is. De a telefontöltő pontok csapatába is bekerülhetsz, ahol fő feladatod a telefonok lemerülésének megakadályozása. Ebbe a feladatkörbe tartoznak a hajójárat kisegítőink is, akik a hajóval érkező látogatókat informálják, segítik őket a helyszínre érkezésükkor és távozásukkor.

Iroda / IT

E feladatkör során az adminisztratív feladatoktól, egészen az asszisztensi tevékenységek ellátásig mindenben számítunk rád. Lehetséges, hogy a call center csapat tagja leszel, ahol a beérkező telefonhívások megválaszolása, az érdeklődők informálása, panaszok felvétele és továbbítása is a feladatod lehet. Elképzelhető az is, hogy irodai segítő vagy munkaügyi asszisztens válik majd belőled. Hangkontrollerként a Te dolgod a koncertek és előadások hangerejének mérése, illetve a megfelelő személy tájékoztatása ezzel kapcsolatban.

Zöld ügyek / Tereprendezés

Minden, ami zöld! Avagy a környezetünk védelmére egy zenei fesztiválon is figyelünk. A munkád segíteni fog, hogy ezt a fesztiválozók se felejtsék el. Környezetvédelmi felelősként szelektív hulladékgyűjtő tartályok felügyelete, karbantartása és ürítése lesz a napi feladatod. Tereprendezőként a feladatkörödbe tartozik a fesztivál területének tisztántartása, valamint szemétszedés a kijelölt helyszíneken. Idén talán Te leszel a szemétvisszaváltó pontokon az a személy, aki átveszi az összegyűjtött hulladékot, cserébe pedig jutalmat ad a fesztiválozóknak. Valamint lehetsz polyduct ürítő, aki a szelektív hulladékgyűjtő tartályokat üríti és tartja tisztán. Ne feledd, a környezetünk megóvása a mi felelősségünk, ráadásul szexi!

Programhelyszín kisegítő

Az egyik legaktívabb munkakör részese lehetsz. A színpadi kisegítők a programhelyszínre érkező fellépőket tájékoztatják és nyújtanak segítséget, nem utolsó sorban pedig a színpadmester munkáját is segítik. A fellépőket kísérő önkéntesek feladatkörébe tartozik a helyszínre érkező előadók megfelelő tájékoztatása.

Ügyelet

Minden évben szükségünk van ügyeletes önkéntesekre is. Ami lényegében egy átmeneti munkakör, amelyből később valószínűleg tovább kerülhetsz egy konkrét feladatkörbe. A fesztivál ideje alatt az önkéntes programhoz kapcsolódó bármely státuszba helyettesítheted az önkéntes társad.

Előkészületi-/Utómunka

Egy fesztivál előkészületi- és utólagos munkálatai során is ugyanolyan fontos a segédkezés, mint a rendezvény ideje alatt. A teendőid többsége a fesztivál hivatalos idején kívülre esik. Előtte és utána segítheted az építési és a bontási folyamatokat. Munkád során sor kerül pakolásra, szerelésre, cipekedésre is.

VOLT Fesztivál

VOLT Fesztivál

Érdekel a rendezvényszervezés, szakmai gyakorlatot szeretnél, vagy csak imádod a fesztiválokat és szeretnéd hasznosan tölteni a nyarad? Velünk az ország legnagyobb fesztiváljaira juthatsz el! Lehetőséget kapsz, hogy bepillants a rendezvények szervezésébe, lebonyolításába. Végül, de nem utolsó sorban te magad is az esemény szerves részévé válhatsz.

Átlagosan napi 6 órában kell önkéntes tevékenységet végezned, amelyhez munkaruhát, sátorhelyet, valamint napi egyszeri meleg étkezést biztosítunk számodra. A szabadidőddel te rendelkezel, így a műszakod után a koncerteket is látogathatod!

Az online jelentkezésed után meghallgatásra hívunk, amelyre a profilodban tudsz majd jelentkezni. Ezen az alkalmon megismerhetünk téged, valamint személyesen is ismertetjük veled a fontos tudnivalókat.

A sikeres pályázókat e-mailben értesítjük a szükséges teendőkről és a további információkról. Az előző évek szerinti többszörös túljelentkezés miatt, bármennyire is szeretnénk, biztos, hogy nem fogunk tudni mindenkinek lehetőséget biztosítani a programban.

Mielőtt elkezdenéd önkéntes pályafutásodat, egészségügyi alkalmassági vizsgálaton kell részt venned (ennek részleteiről mi fogunk tájékoztatni), a helyszínen pedig munka-, tűz- és balesetvédelmi oktatás meghallgatására kötelezünk, hogy ezzel is támogassuk a biztonságos önkénteskedést számodra.

A jelentkezési lap kitöltése során megjelölheted, hogy a fesztivállal kapcsolatos előkészületi és utómunkákban vennél részt, vagy a fesztivál közbeni feladatok érdekelnek.

Kérjük, vedd figyelembe, hogy kizárólag a Gourmet Fesztiválon és a Gyerek Szigeten áll módunkban 18 éven aluliakat önkéntesként fogadni. Azokat a jelentkezőket, akiknek nincs állampolgárságuk az EGT tagállamok valamelyikében (EGT = EU + Norvégia, Liechtenstein, Izland), sajnos nem áll módunkban foglalkoztatni. Megértésed köszönjük.

Helyszín: Sopron

Időpont: 2018. június 26-30.

Sziget Fesztivál

Helyszín: Budapest

Időpont: 2018. augusztus 8-15.

Az egyik legaktívabb munkakör részese lehetsz. A színpadi kisegítők a programhelyszínre érkező fellépőket tájékoztatják és nyújtanak segítséget, nem utolsó sorban pedig a színpadmester munkáját is segítik. A fellépőket kísérő önkéntesek feladatkörébe tartozik a helyszínre érkező előadók megfelelő tájékoztatása. Te kaptál már Sziget állampolgárságot az útlevél SZITIZEN játék teljesítésével? Most egy központi személlyé válhatsz ebben a játékban, hiszen Te pecsételheted a fesztiválozók útlevelét. Azon szerencsések közé is tartozhatsz, akik a Luminárium területén foglalatoskodhatnak, itt a legfontosabb feladat a látogatók fogadása, tájékoztatása és irányítása.

Ügyelet

Minden évben szükségünk van ügyeletes önkéntesekre is. Ami lényegében egy átmeneti munkakör, amelyből később valószínűleg tovább kerülhetsz egy konkrét feladatkörbe. A fesztivál ideje alatt az önkéntes programhoz kapcsolódó bármely státuszba helyettesítheted az önkéntes társad.

Előkészületi-/Utómunka

Egy fesztivál előkészületi- és utólagos munkálatai során is ugyanolyan fontos a segédkezés, mint a rendezvény ideje alatt. A teendőid többsége a fesztivál hivatalos idején kívülre esik. Előtte és utána segítheted az építési és a bontási folyamatokat. Munkád során sor kerül pakolásra, szerelésre, cipekedésre is.

Bővebb információ: https://fesztivalonkentes.hu