HelloMentor képzés a határon túl

Fogadjátok szeretettel szlovákiai partnerünk, a TANDEM, n.o. beszámolóját a HelloMentor képzésük első két eseményéről! 🙂

HelloMentor képzéssorozatunk első állomása a Gombaszögi Nyári Tábor szekcióvezetőinek szólt. A két napos tréningen azt jártuk körül, hogyan lehet hatékonyabban együttműködni az önkéntesekkel, mire kell odafigyelni, amikor több tíz, s akár száz fiatal munkáját kell összehagolni, hogy mködjön a tábor.
Az első napon a szervezeti értékek, keretek és kultúra témákat fejtegettük résztvevőkkel, majd ránéztünk a szekcióvezetők stábjának a működésére, a belső folyamatokra, illetve a vezetői kompetenciákra. A megbeszélések vezetése és a delegálás témákkal kezdtük a második napot, majd a nap fő
témáira tértünk rá: a kommunikációra és a konfliktuskezelésre, melyeket esetfeldolgozás formájában dolgoztunk fel.

HelloMentor képzéssorozatunk második tréningjét a Martos Szabadegyetem szervezőinek tartottuk 2018. április 14-15- én Martoson. A két napos tréning célja az volt, hogy támogassa a szervezőket a hatékonyabb együttműködésben a több tucatnyi önkénteseikkel a szabadegyetem idején, illetve évközben a felkészülés során. A tréning alatt a konstruktív visszajelzés, a delagálás, motiválás, szituatív vezetés és a hatékony kommunikáció témáit jártuk körbe élményalapúan, a résztvevők igényei mentén és az általuk behozott eseteken keresztül.