HelloMentor Válogató Nap

Április 7-én, egy szombati napon került sor a Válogató Napra, ahol a 2018-as képzés Mentorait kerestük. A megújult programba összesen 90 jelentkezés futott be, közülük nagyjából 40 szerencsést választunk ki, hogy részt vegyenek a képzésünkön.

Helyszínként a TRIP Hajó szolgált az eseménynek, így a Duna vizén ringatózva tölthettük el ezt a csodás napot. Délelőtt 10-kor egy rövid prezentációval köszöntöttük az egybegyűlteket, bemutattuk a programot, és ismertettük, hogy mentorként mire is számíthatnak majd a jövőben. Házi feladatként mindenkit megkértünk, hogy hozzon magával egy képeslapot, amelyen a nyár végi énének ír üzenetet. Ezeket a nyár végén meg is fogják kapni Mentoraink!

Elsőként egy névtanulós játékkal kezdtünk, mindenki a keresztneve mellé egy mozdulatot csatolva mutatkozott be a többieknek, később pedig mindenkinek vissza is kellett mondani az előtte állók nevét. Ezután párokba rendeződve kellett egy kicsit jobban megismerkedni, a feladat ugyanis az volt, hogy a párok egymást mutassák be a nagy csapatnak. Itt elég sok érdekesség kiderült mindenkiről. 🙂

További szórakoztató feladatokat sorakoztattunk fel annak érdekében, hogy jobban megismerjük a jelentkezőket. A csapatmunkában való részvétel és a találékonyság mellett a határozott fellépés is azok közé az értékek közé tartozik, amelyeket a nap folyamán kerestünk. Kijelenthetjük, hogy ebben nem volt hiány.

Délben egy ínycsiklandozó ebéddel pihentük rá a délután kihívásaira, közben pedig élvezhettük a páratlan kilátást.

A legizgalmasabb a délután volt, amikor a „Tökéletes Mentor” megalkotására, bemutatására kértük a 8-9 fős csapatokba rendezett fiatalokat. Mindenki rettentő kreatívnak bizonyult, megismerhettük a Szupermentort, az Antimentort, a Jó és a Rossz mentor összehasonlítását és a Megfizethetetlen mentort is.

Mindenki barátságosnak és nyitottnak bizonyult, az egész nap remek hangulatban telt. A nap végén mindenki röviden nyilatkozott arról, hogyan is érezte magát. Egybehangzó vélemény volt, hogy habár a nap elején többségében ismeretlenek voltak egymás számára, a végére igazi kis csapat alakult ki. 🙂

A kiválasztottakat a napokban értesítjük az eredménnyel.

Jelentkezés

Örömünkre szolgál bejelenteni, hogy a jelentkezés elindult! Nagyszerű emberek közreműködésével elkészítettük első kampányvideónkat, nyomj a képre és megbizonyosodhatsz magad is 😉 Köszönjük Péterfy Borinak, Pásztor Annának, Gerendai Károlynak, a Sziget Iroda munkatársainak, valamint a HelloMentor Projekt csapatának, és nem utolsó sorban tavalyi mentorainknak is.

Jelentkezéshez pedig ne habozz, kattints!

Előkészületek

Az előkészületek gőzerővel folynak, partnereikkel karöltve dolgozunk a projekt zökkenőmentes indulásán. A Mentor Program immár 5. éve létezik, és folyamatosan fejlődik. Évről évre csiszoltuk és szépítettük, mostanra pedig elegendő tapasztalattal rendelkezünk ahhoz, hogy a HelloMentor képzés keretei között egy mindent átölelő, hasznos képzési csomagot adhassunk át a Mentorainknak.

Újdonság lesz például, az előző évekhez képest, az online felületen elérhető oktatási anyag. A leendő, és a visszatérő Mentorok így bármikor hozzáférhetnek a legfontosabb tudnivalókhoz, lehetőségük nyílik az önálló tanulásra, ismétlésre.

Továbbá a többnapos felkészítésre sem volt eddig példa, itt teljes mértékben a feladatokra koncentrálva ismertethetjük meg a résztvevőkkel a mentorság csínját-bínját. Az ehhez hasonló „ottalvós” kirándulások ráadásul remek alkalmat nyújtanak a barátkozásra, ugyanis a jövőbeli közös munkához mindenképp szükséges egymás megismerése.

A projekt széleskörű bemutatására is fókuszálnunk kell, erről egy következő alkalommal számolunk be!

Megvannak a mentorképzés tervezett időpontjai

Elkészült a HelloMentor képzésének a programterve! Véssétek fel a naptáratokba az alábbi dátumokat, ha szeretnétek idén részt venni a HelloMentor magyarországi képzésén:

  • 2018 március 14. – jelentkezési határidő
  • 2018. április 7. – egy napos casting
  • 2018. április 20-22. – három napos tréning Tahitótfalun
  • 2018. május 5. – fesztivál specifikus felkészítés
  • gyakorlat: egy kis fesztiválon való részvétel
  • 2018. július 21. – konzultációs nap
  • SZIGET FESZTIVÁL

Mi már nagyon várjuk, reméljük, hogy Ti is!